Zászlótörés

- Az a múlté, Harcos! Felejtsd el, szó sem lehet róla!

Ezzel a katona elhagyta a kantint. Parancsnoka még maradt, hogy befejezze az étkezést. A hajó konyhája, mint mindig, most is telve volt katonákkal. Nem olyan rég ezek a katonák még vérmocskosan ölték ellenfeleiket, agyukban zubogott az ősi, vad tánc, a vér tánca, mely pusztítani hivatott.

Most, pár nappal később, eljött az első közös ebéd ideje. A bárkák mélyén, a konyha előtti kantinban gyűltek össze a katonák. Voltak, akik már ettek, de voltak még olyanok is, akik a kiszolgálásra vártak.

A parancsnok egy századnyi lövésznek volt a kiképzője és midőn manapság kevés harcos volt befogható, így ő lett a harcokban is a vezetőjük. Megértette magát a katonákkal, hiszen a kiképzés hónapjai alatt igen jól megismerhették egymást. Így volt ez az Ostrom alatt is. Bár sokat elveszített közülük, rengetegen visszatértek, hogy további harcokban vegyenek részt.

Ez a katona, akit most utasított el, figyelmeztetni akarta őt egy korábbi ígéretére, mely szerint a csaták után haza mehet. Dehogy mehet haza! Most? Éppen most?! Nem, most nem lehet róla szó. Nem mehet senki sehová. Együtt kell maradni, hiszen a pár nappal ezelőtti támadás oka lesz egy ellentámadás, amit ki kell védeniük. Bármi áron.

Ők, akik akkor támadtak, egy olyan várost igáztak le, melyet az ellenfél eléggé hátvédnek gondolt, amit nem védett megfelelően. Azonban más idők fognak járni ezentúl. A harcokra sokkal sanszosabb az ellenfél, hiszen tapasztaltabb és nyilvánvalóan nagyobb háttérországgal rendelkezik.

És ez még nem minden. Állítólag rengeteg szerződéssel rengelkezik, ami arra enged következtetni, hogy a felkészülési idő rövidebb lehet, mint nekik, akik a gyakorlatilag összeszedték minden erejüket a támadásra.

Ez persze nem volt igaz. Pontosabban, nem ebben a formában volt az. Erő lett volna még a háttérországokból, azonban ezek a területek, de még inkább a vezetőik arra spekuláltak, hogy túl kell élni a csatákat anélkül, hogy beleavatkoznának azokba.

Ügyes fickók ezek ott a háttérben. Sosem küldenek katonákat, sosem küldenek orvosokat. Csak a gazdaságukat növelve játszanak. De vajon, mi lesz, amikor ők kerülnek tálcára? Vajon mi lesz akkor, ha az ellenfél őket fogja kiszemelni vadnak?

Néhányan azért beállnak a Conquistador zászlaja alá. Rendszeresen és rendítetlen küldik a katonákat és harci gépezeteket az ellenséges frontokra. Manapság nehéz a dolguk. Néhány államfi elég messze székel, hetekig tart az út, mire az egységeik megérkeznek. Ezért ők jobbára csak akkor tudnak becsatlakozni az ütközetekbe, ha előre ki van dolgozva egy támadás. Védekezésben nem túl jók, mert nem tudják még az összefogás ellenére sem fenntartani a gazdaságukat. A távolba küldött gépezetek sokba kerülnek. Ez rettentően megterhelő a városoknak, amelyek ellátják a haderőt.

A lényeg azonban nem is ez, hanem az, hogy az ellenség összefogott minden erejét az adott régióból, hogy egyesével felperzseljen minden városát, minden szövetségesét a Conquistador szövetségnek.

Nehéz idők járnak. A szövetség sok esetben nem képes egyszerre cselekedni, rendezett sorokba állni, pedig a támadó ellenfél hadi gépezete oly olajozottan mozog, hogy álom nézni. A védelem emellett a gépezet mellett egyáltalán nem képes kiállni, nemhogy egy ellentámadást levezényelni. Nem, erre képtelen.

Pedig, ha így folytatódik, akkor eljön az idő, amikor mindent elveszít a szövetség, minden zászló kettétörve fog a vadászok, a predátorok martalékává válni.